Gondolatindító, részletek Csányi Vilmos: A felelősség kultúrája című írásából.

„A felelősség magasan differenciált, különleges tulajdonság, amely csak ránk, emberekre jellemző. Az emberi közösségeknél, ahol a versengés és az agresszió már minimális, jelenik meg először a közös érdek, melyet az ember esetenként hajlandó a saját személyes érdekei elé helyezni. Hogy állunk a közösségi felelősséggel mostanában? Nagyot változott a kezdetekhez képest. Ma mindenki úgy érzi, annyit vehet el a közös javakból, amennyit akar, általában az egyéni érdek és annak védelme fontosabb a közösségi érdekeknél.
Úgy véljük, hogy a felelősség újraértelmezésére van szükség. Annak egyértelmű belátására, hogy a közös javakból csak a felismert felelősség alapján részesedhetünk. Ára kellene, hogy legyen a közös javaknak: a levegőnek, a víznek, a fizikai térnek, amit szinte minden élettevékenységünkhöz felhasználunk. Ki kellene tudnunk számolni, hogy egy-egy tevékenység mibe kerül: friss levegőben, vízben, szennyező anyagok, mérgek, zaj kibocsátásában. A felelősség ott kezdődik, hogy pontosan tudjuk, hogy évente, havonta, naponta mivel terheljük a közös javakat. Ez a tudás hozná meg a felelősséget.
Építsük fel ezt a tudást, először magunkban, majd gyermekeinkben és közösségünk tagjaiban. Építsük fel a felelősség kultúráját! „


© Copyright 2009 - Ivanhu.eu - minden jog fenntartva